Agyhártyagyulladás (meningitis)

Az agyhártyagyulladás a lágy agyburok gyulladásos betegsége. A kórokozótól és a szervezet reakciójától függően több típusa létezik, úgymint gennyes (vagy „bakteriális”), savós (vagy „vírusos”), ill. tuberkulózisos eredetű.

A baktériumok okozta gennyes agyhártyagyulladás kiemelt jelentősége abból adódik, hogy nagyrészt egészséges személyeket támad meg, gyors lefolyású és gyakran halálos szövődményekkel jár. Leggyakoribb kórokozója a Meningococcus, elsősorban a téli időszakban terjed. A vírusos eredetű forma ritkább, jobb arányban gyógyuló betegség.

A fertőző agyhártyagyulladás igen súlyos lefolyású, helyrehozhatatlanul károsíthat idegrendszeri funkciókat, és néhány kórokozó esetén a célzott antibiotikumkezeléssel sem csökkenthető a halálozás megfelelő mértékben. Néhány alapbetegség (nyílt koponyasérülés, immunhiány, leromlott állapotú beteg fertőzése, lépbetegség) esetén nagyobb a betegség kialakulásának veszélye, ilyenkor a kórokozók is mások lehetnek, mint eredetileg egészséges személy esetében.

A fertőződés leggyakrabban úgy jön létre, hogy a baktériumok a légutakban megtelepednek, ott gyulladást keltenek, a gyulladt nyálkahártyán keresztül a véráramba, majd az agyvízbe kerülnek, ahol a betegséghez vezető összetett történéseket indítanak be. A fertőzés tehát egyértelműen légúti, cseppfertőzéssel terjed emberről emberre.

Az agyhártyagyulladás típusos tünetei:

  • levertség,
  • étvágytalanság,
  • magas láz.

Ezután következnek az idegrendszer izgalmi jelei és a gyulladásos agyödéma következményei:

  • fejfájás,
  • hányinger,
  • hányás, nemegyszer sugárhányás,
  • tarkókötöttség,
  • aluszékonyság,
  • ingerlékenység,
  • tudatzavar,
  • epilepsziás rohamok.

Csecsemő- és öregkorban egyes tünetek mérsékeltebbek lehetnek, vagy akár hiányozhatnak is. Fontos az is, hogy a fenti tünetek nagy részét sok más betegség is okozhatja. Egyesek szerint a nyaki merevség és a zavartság a legspecifikusabb jel az agyhártyagyulladásra.

A kezdeti tünetek különböznek a kiváltó kórokozó függvényében is. Súlyos esetben a Meningococcus jellegzetes, bevérzéses bőrjelenséget okoz. Kezeletlen agyödéma esetén a fertőzés – az első tünetek jelentkezését követően akár 24 órán belül is – halált okozhat. A csecsemők és 2-5 év alatti gyermekek különösen veszélyeztetettek, mert éretlen az immunrendszerüknek azon összetevője, ami nagyobbakban valamelyest véd. A kórokozók terjedése könnyebb a zárt közösségben élők (családtagok, kollégium) között, emiatt az agyhártyagyulladás a kamasz vagy fiatal felnőtt korosztály tagjait (10-25 évesek) is fokozottan veszélyezteti. Körükben kiemelkedő (20-25%) a Meningococcus hordozás aránya, és a megbetegedés gyakran végzetes kimenetelű. Fertőzés esetén csak a korai felismerés, az időben elkezdett célzott antibiotikumkezelés és intenzív ellátás mentheti meg a beteg életét és életminőségét. Lefolyása rendkívül gyors. Fiatal, egészséges embereknél is előfordul, hogy a láz jelentkezése után néhány órával már gyógyíthatatlan károkat okoz a gyulladás a központi idegrendszerben és órák alatt halálos kimenetellel jár, akár a megkezdett antibiotikumos kezeléssel is. Időben elkezdett kezelés nélkül ennek esélye drasztikusan nő. Sikeres kezelést követően az esetek egy részében maradványtünetként halláskárosodás, mentális és magatartásproblémák, az agyvíz keringési zavara, agytályog, végtagbénulások, mozgászavarok és más idegrendszeri eltérések jöhetnek létre. Egyes adatok szerint az agyhártyagyulladás az esetek 15 százalékában halálos kimenetelű, 20 százalékában maradandó egészségkárosodást okoz. Mivel fertőző betegség, a fertőzött követlen környezete antibiotikum adásával védhető meg a betegség kialakulásától. A fertőzés a kórokozók továbbadását jelenti, maga a megbetegedés nem alakul ki törvényszerűen a beteg környezetében, így a kezelés megelőző jellegű.

A fentiek miatt, a korrekt és célzott gyógyszeres kezelés mielőbbi elindításához alapvető fontosságú az agyhártyagyulladás hátterében álló kórokozó mielőbbi és minél pontosabb, egyértelműbb azonosítása, valamint annak mielőbbi kimutatása, hogy az adott kórokozó milyen antibiotikus/antivirális kezelésre lesz érzékeny. Az agyvíz (likvor) vizsgálatával és annak „kitenyésztésével”, az esetek döntő többségében gyorsan felállítható a pontos diagnózis és kiválasztható a megfelelő, célzott gyógyszeres terápia.